A legtöbbet viselt ékszer


A nyakék az egyik leggyakrabban viselt ékszerünk. Nem is csoda, hiszen nagyon látványos, pillanatok alatt fel tudja dobni a legegyszerűbb ruhát is. Tökéletes kiegészítő, de csak akkor, ha tudjuk, mi az, ami jól áll nekünk, és milyen öltözékhez melyik nyakéket érdemes viselni.

Nyakékből ugyanis többféle létezik. A hosszúság az első tulajdonság, ami alapján megkülönböztetjük őket. Nyakékből vannak egészen rövidek, amik legfeljebb a kulcscsontig érnek, és vannak egészen hosszúak, amik hastájékon érnek véget, illetve természetesen a két véglet között többféle méret is akad.

Természetesen az, hogy ezek közül milyen nyakékre esik a választásunk, nagyban függ attól, hogy mit viselünk, illetve milyen alkalomra szeretnénk feltenni az ékszert.


A nyakék lelke


A nyakékek legfontosabb része a medál, hiszen ez az, ami közvetlenül felhívja magára a figyelmet. Persze az sem mindegy, hogy milyen maga a lánc. Ideális esetben a medál és a lánc tökéletes kiegészítői egymásnak. Ha a két elem között megvan a harmónia, akkor lesz a nyakék igazán szép.

A minőségi nyakékek természetesen nemesfémből készülnek, leginkább aranyból. Nem ritka, hogy drágakövek díszítik őket. A gyémánt a nyakékek részeként is gyakran megjelenik. A drágaköveken kívül azonban maga a medál formája is nagyon sokat számít, meghatározza az összképet. Egy szépen megtervezett, gyémánttal kirakott nyakéknél aligha lehet szebb ékszert találni!


Találjuk meg a hozzánk illőt!


A nyakék kiválasztása során arra is érdemes figyelemmel lenni az öltözékünkön kívül, hogy milyen a saját, egyéni stílusunk. Nem fogunk tudni jó érzés elviselni egy olyan nyakéket, ami nem tükrözi igazán az egyéniségüket, ezért ez egy nagyon sarkalatos pont.

Amennyiben ajándékba vásárolunk valakinek nyakéket, fontos, hogy jól ismerjük az illetőt, és olyat válasszunk, ami tökéletesen illik hozzá. A nyakék nagyon szép ajándék lehet, de csak abban az esetben, ha sikerül találnunk a másik fél ízlésének megfelelő darabot.


Ha még keresi a tökéletes nyakéket, akár saját maga számára, akár ajándékba, nézzen szét kínálatunkban! Igazán kivételes, egyedi nyakékek közül választhatja ki az ideálisat.


1. Az általunk forgalmazott termékek a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatóság (NEHITI) által ellenőrzött áru. Minden olyan terméken megtalálja a NEHITI által beütött finomsági, illetve származási jelet amely meghaladja az 1 grammot.

2. Az ékszeren és a benne található köveken, gyöngyön oxidáció illetve elszíneződés keletkezhet, ha közvetlenül vegyszerekkel érintkezik (pl.: mosó vagy mosogatószer, parfüm, kozmetikumok, különös tekintettel kéntartalmú sampon, tusfürdő, termálvizes fürdő hatására, egyes emberek savasabb vagy lúgosabb izzadtsága, szakszerűtlen tisztítás következtében). Különösen igaz ez a sárga és a vörös színű ékszerekre. Mivel a fehér ékszerek ródium bevonattal vannak kezelve itt a háztartási vegyszerek nem vagy csak nagyon ritkán okoznak elváltozást.

3. Kérjük, ne aludjon ékszerben, ne végezzen, fizikai munkát ne sportoljon mert könnyen elszakadhat, deformálódhat. Különösen ügyeljen az igen vékony ékszerekre, ezek sérülése nehezen javítható!

4. Kérjük, különösen óvja drágakövekkel díszített ékszereit, ne végezzen olyan munkát, ami közben deformálódhat, beütődhet, ügyeljünk ruházatba, ne akadjanak be a köveket tartó karmok, mert azok így meglazulhatnak, ez a kövek elvesztéséhez vezethet.

Kérjük,amennyiben teheti évente legalább egy alkalommal látogasson meg minket, hogy ellenőrizni tudjuk ékszere állapotát !

A használati útmutatóban leírtak be nem tartása miatt bekövetkezett károsodásokért felelősséget nem vállalunk.
Van készleten?
  •  
  •  
Ártartomány
  •  
  •  
  •  
Gyártó
  •  
  •  
  •  
Hívjon!