A gyűrűviselés története, divatja 2
Középkor, reneszánsz
A gyűrűket tekintve a középkorban is a pecsétgyűrűk voltak a legelterjedtebbek. Emellett az eljegyzési gyűrűk, és a hűséget kifejező karikagyűrűk (utóbbiak általában vallási jelképekkel).
Ekkor kezdett elterjedni a méreggyűrű használata. Főleg a nemesek között volt divat ezzel a módszerrel végezni az ellenséggel. Ez kinézetre egy átlagos gyűrű volt, nagy kővel. Eleinte az áldozat ételébe, italába juttatták a mérget, később tűt is beleszereltek, hogy így egyenesen a célpontba tudják döfni.
Az ékszerviselés eleinte főleg a nőket jellemezte, a férfiak inkább díszített fegyvereket hordtak. A korabeli ábrázolások (festmények, szobrok, leírások) alapján bármelyik kézen, ujjon viseltek gyűrűt. Általában azonban a bal kezet részesítették előnyben (mert azt kevesebbet használták), és valamelyik középső ujjat. A korai gyűrűkön számos nyom utal arra, hogy gyakran változtatták a méretét, amiből arra is következtethetünk, hogy arra az ujjra húzták, amelyikre a legjobban illet. A gyűrűviselési szokásokon is érezhető a katolikus egyház befolyása, amely nem nézte jó szemmel a kihívó, túl nagy, túl drága ékszereket, de az egyházhoz való hűséget kifejezőket igen.A középkor vége felé kezdtek burjánzani a gyűrűviselési szokások, ami a katolikus egyház csökkenő szigorának, és az egyre gazdagabb nemeseknek tudható be. Számos korabeli festmény tanulsága szerint sok gyűrűt viseltek egyszerre, bármelyik ujjon, és egy ujjon akár többet is (akár külön ujjperceken). Az ékszerek olyan gazdagsága látható az ábrázolásokon, ami akár egy évszázaddal korábban még tiltott volt. Jellemző volt, hogy kesztyűre húzták fel a gyűrűt, vagy láncon hordták a nyakban. Angliában a Tudorok is teremtettek egy új szokást: ha egy gyűrű túl nagy, vagy túl súlyos volt ahhoz, hogy az ujjukra húzzák, egy szalaggal felkötötték a csuklójukra. Ezekben az időkben jelenik meg a divatékszer is, amely kevésbé értékes alapanyagokból készült. Használtak többek között halpikkely borítású üveggyöngyöt eredeti gyöngy helyett, vagy kagylódíszítést a drágakövek helyett. Ezekből az időkből származik a bizsu elnevezés is.
Extrém ázsiai példa
A XIV. század közepén Marco Polo ázsiai utazásairól szóló beszámolójában ír arról, hogy Tibetben a fiatal nők addig nem mehettek férjhez, amíg ?hozzá nem szoktak a férfival való érintkezéshez?. Ezért az volt a szokás, hogy a hajadon anyja szinte ajánlgatta a városban járó idegeneknek lányát. Az utazótól elvárták, hogy megajándékozza a lányt egy karikagyűrűvel, és csak azután gondolhatott a házasságra, ha már legalább 12 ilyen gyűrűje volt.
Az Újkor
A XVIII. századi ékszerekre a század meghatározó irányzata, a naturalizmus volt a legnagyobb hatással. A legjellemzőbb minták a virágok, levelek, madarak és rovarok voltak. A gyűrűk kisebbek, és kevésbé robosztusak lettek. A neoklasszicista ízlés szimmetrikusabb formákat hozott. Jellemző volt a vékony arany gyűrű, nyújtott rombusz, téglalap vagy ovális alakú kővel díszítve. Ebben az időszakban a brazíliai gyémántlelőhelyek felfedezése nagyot lendített a gyémánt ékszer népszerűségén. A XIX. század elejét az arcképes gyűrűk határozták meg. Néha politikai céllal készültek, de általában szeretteikre emlékeztették viselőjüket.
Az ipari forradalom magával hozta a tömegtermelést. A változások eredményeképp a középosztály megerősödött és tehetősebb lett. Az egyre növekvő igények miatt az ékszerkészítést is igyekeztek gépesíteni, az olcsóbb ötvözetek és a kőutánzatok felhasználása a bizsu elterjedését eredményezte. Az egyedi és a ritka ékszerek utáni kereslet azonban nem csökkent, aki megengedhette magának, az továbbra is neves aranyművesekkel készíttetett magának ékszert. Ehhez az időszakhoz fűződik az ún.: gyászékszerek megjelenése.
Az ékszergyártást tekintve Amerika ekkoriban kerül be a világ vérkeringésébe. Fontos mérföldkő 1837-ben a Tiffany cég megalapítása, amely többek között olyan hírességeknek készített ékszert, mint Abraham Lincoln felesége. Franciaországban, 1847-ben Pierre Cartier is létrehozza azóta világhírűvé vált cégét, és 1884-től az olasz Bulgari is megkezdi működését. Ezek az óriáscégek végérvényesen átadják az egyedi szakemberek korszakát a múltnak. Eközben Oroszországban a páratlan tehetségű Peter Carl Fabergé elkezdi készíteni a Fabergé tojásokat. Az 1885 és 1917 között készült, gazdagon díszített tojások ma már műkincsnek számítanak. A XX. századot pedig lényegében a divatékszerek uralják.
